Ha gyermeksérülésről vagy ezek következményeiről beszélünk egy alapvető tényt rögzí- tenünk kell: a gyermek nem lehet felelős a balesetért, Ő csak a szenvedő alanya a baj- nak. Mindig mi felnőttek tehetünk róla. A felnőtt társadalom felelőssége vitathatatlan. Természetesen lehetnek véletlenek, de gyermeksérültekkel foglalkozó szakemberek gyakorlata alapján állíthatom, hogy az esetek többségében megállapítható a felnőttek hibája.

Egyes skandináv országokban minden súlyos sérüléssel járó baleseti sérülés után (minden csonttörés mély seb stb.) a rendőrség vagy az önkormányzat vizsgálatot tart, melynek során ellenőrzik, hogy mindenki mindent megtett azért, hogy a balesetet meg- előzzék, és a baleset után azért, hogy a sérült gyermek a legjobb ellátást kapja meg.

Szekunder prevenció az a folyamat, melynek során a létrejött baleset következményeit, és ezek súlyosságát mérsékeljük.

A fenti feladatok megfelelő ellátásához még a sérülés megtörténte előtt megfelelő módon fel kell, készülnünk. A laikusoknak, szülőknek, pedagógusoknak, és minden gyerekkel foglalkozó felnőttnek ismerni kell

A szakembereknek, az egészségügyi szolgálatoknak feladata:

Ez a honlap is alapvetően a szekunder prevenció megvalósításához szeretne hozzá- járulni.